A szerelem (majd később kifejtem)

Néha azon töprengek, mi is maga a szerelem. Nem olyan szempontból, hogy kibe vagyok szerelmes, vagy ki tetszik, hanem, hogy mi a szerelem. Vagy inkább ki? 

Én inkább csak egy kis pillének képzelem el. Egy aprócska tündér, aki belesúg a füledbe, és beleremeg a lelked, és megváltozol. 

Harangvirágból van a ruhája, és porcica topánkában surran át a szobán, bebújik a papucsodba, és ott tér nyugovóra. 

Megvárja még elalszol, és csókot lehel az orrod hegyére, hogy álmod édes legyen, és csókkal álmodj. 

Nincs erő, mely megakadályozná, nem parancsolhatsz neki, csak kinevet, és újra meg újra átlibben a szobán, megkísért, mint rémálmaid démona, és apró tüskéket döf a szívedbe, még ébren nem kezdesz álmodni.

Aztán megunja a játékot, eltaszít magától, mintha másnapos lennél felocsúdsz, aztán új játékba kezd. 

Ő a legjobb s a leggonoszabb, nincs párja, de mindig párt keres... 

Ki tudja... lehet, hogy ma éjjel téged talál meg... 

A szerelem most is csak pihenni tér be
Hogy meg sem ágyaz, csak díványra, plédre
És rögtön elalszik, felébredsz, nincsen
Nincsen, elaszol, megint felébredsz, nincsen
Én nem ilyennek akartam látni
Hogy bennem kószál, hogy albérlő nálam
Nem hívom sehogy, de folyton becézem
Nincs közöm hozzá és úgy a társam
A szerelem olyan, hogy folyton tolakszik
Azt hajtogatja, nem vagyok a gazdája
Közben meg szerető akarna lenni
Nem szerelem, hanem annak a tárgya
A szerelem olyan akár, akár a tenger
Hogy csordultig van telve szerelemmel
Hogy sose fáradt, hogy éjjel is ébren
Hogy amíg álmodsz az ő szemében
Ringunk mi ketten

(30y)