Ez az igazi Life & Fun...

Vannak olyan délutánok, amikor leülök egy székre, kinyitom a naplót az első oldalon, és elkezdem olvasni. Olyan nevetségesnek tartom a régi önmagam, olyan bárgyú kisgyereknek... mindig megfogadom, hogy legközelebb már sokkal felnőttebb leszek... De soha nem jön össze.

Mégis szeretek emlékezni.

Life & Fun. Mi az igazából? Talán minden, amit eddig átéltél, és minden amit még át fogsz élni.

A kaméleonember... Hihetetlen mennyit nevettem vele. A kedvenc emlékem abból az időből, mikor elmentünk gitárhúrt venni őszi szünetben. Tor is velünk volt, a legjobb barátunk. Előreszaladtunk, és azt gondoltuk, hogy Tor nem lát minket, mivel mi sem láttuk őt, de ő tudta, hogy bebújtunk a ház mögé. Akkor jött arra egy szerencsétlen fekete ruhás nő... „Háromra kiugrunk... egy... kettő... négy! WHÁ!”. És a nő, csak kimeresztette a szemét, és azt mondta: jaj.

Ott fetrengtek az avarban, én meg egy fába vertem a kezem. Arra jött egy fiatal házaspár, és minket nézett.

Vagy mikor Raszta és az Ubuntu szövegszerkesztője csatázott. Nálunk voltunk gitározni, és ő szeretett volna némi segítséget adni nekem a későbbiekben, úgy gondolta, beírja a Wordbe, de az mindig kijavította a helyesírását. Elégedetten dőlt hátra, amikor a program ezzel a mondattal már nem tudott mit kezdeni: „Oszt fogsz egy D dúrt”.

Vagy Kuszi, mikor kipróbáltam színészi tehetségem, és eljátszottam, hogy reménytelenül szerelmes vagyok Csimpánzba, és ő elhitte. Másnap a zeneiskolában próbáltunk egy közös darabot. Vettem egy mély levegőt, megálltam a tükör előtt, és semleges arccal megkérdeztem Kuszit: Mennyire volt hihető, amit tegnap mondtam?

Az a pillanat, ahogyan kiment a vér az arcából, lefejelte a zongorát, és azt kérdezte: „te végig szívattál?”, aztán egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. Azóta is félünk elmenni abba a kávézóba, ahol Csimpánz dolgozik...

De eszembe jut az is, amikor Pacsirtával elmentünk a vízpartra, és azt játszottuk a kövezésen, hogy forró láva van alattunk, és forró láva álló köveken egyensúlyozunk, és egy Forró Láva Álló Aligátor úszik a vízen, pardon, a forró lávában...

És amikor Szépszemű felvitt a tízemeletes tetejére, lenéztünk, és akkor látta élete első szúnyog irtó autóját. Meseszép volt, ahogyan terjedt a fehér füst, mint a tengerparti habok elárasztották a város utcáit...

Vagy Kecskés, amikor már messziről hallottam, hogy jön, mert mekegni kezdett, hogy szóljon, készüljek...

Énbajátnőm, mikor egy régi sínpáron egyensúlyoztunk, ami a rakpartra vezetett, és éppen azt ecseteltem neki, hogy erre csak este felé jár vonat, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy pontosan profilból jön felénk a tehervonat. Érdekes volt mögé állni, és lefényképezni.

Egy csomó lúzer dolog... Na ez az igazi Life & Fun.

Te mennyire veszed komolyan az életet? Igazán élsz, vagy csak hagyod, hogy elteljen az idő? Holnap írsz matekból, dugó lesz, nem bánod. Mindig a holnapra vársz, hogy akkor talán más lesz, és minden menni fog. De minden nap ugyanolyan. Szürke, és üres. Te meg csak ülsz, és nem érzel hozzá sem erőt, sem késztetést, hogy valamit másképp csinálj.

Te mennyire veszed komolyan az életet? Mert minden perced annyit ér, amennyit beleadtál. Az üres semmi is. És ezt nem lehet újratölteni...