Szappanbuborék

Amikor kicsik voltunk, azt hittük, hogy van egy ország a felhők felett.

Azt hittük, hogy mindent kisállat, aki meghalt odaköltözik.

Azt hittük, hogy a kutyák a Holdat azért vonyítják, mert beszélgetnek a Holdkutyával.

Amikor kicsik voltunk, senkit nem zavart, ha valamit elrontottunk.

Amikor kicsik voltunk, azt gondoltuk, hogy a nagytesónknak soha sincsen igaza, és hogy sosem fogunk veszekedni a szüleinkkel.

Amikor kicsik voltunk, mindenkit feltétel nélkül szerettünk, és mindenkiben megbíztunk. Elhittük, hogy a gonosz emberek is lehetnek néha jók.

Amikor kicsik voltunk, nem volt érdekes, hogy áll a hajunk.

Amikor kicsik voltunk, az élet egy színes szappanbuboréknak látszott.

Most, hogy nagyok lettünk, tudjuk, hogy a felhők fölött csak az ózonréteg van.

Tudjuk, hogy a gyűrűsférgek és egyéb korhadéklakók bontják le a tetemeket.

Tudjuk, hogy a Holdon csak por van, na meg Amstrong bácsi lábnyoma.

Most, hogy nagyok vagyunk, az is baj ha öt perccel később kelünk fel.

Tudjuk, hogy a nagy testvérünknek is, néha ugyan, de igaza van, és minden héten összeveszünk a szüleinkkel.

Most, hogy nagyok vagyunk, különbséget teszünk ember és ember közt, kevesekben bízunk meg, és még kevesebbeknek bocsátunk meg.

Amióta nagyok lettünk, állandóan fésűt hordunk a táskánkban, és egy egész sminkstúdiót.

Amióta nagyok lettünk, az élet egy nagy tábla keserű csokoládé.

De van valami, amit akkor is tudtunk, amikor kicsik voltunk, és most is tudjuk, hogy nagyok vagyunk. Amikor valaki azt mondja nekünk, hogy valamit nem lehet megoldani, vagy megtenni, mi tuti, hogy megcsináljuk…