2014. január 6., hétfő

Mert hülyeség


Eltelt az év, mi pedig visszatértünk a suliba. A félévnek még nincs vége, és nagy a hajtás, sokaknak egy hajszálon múlik a kettes. Egyszóval a nehézségeknek még koránt sincs vége.
A szilveszter jó volt, Kuszinál töltöttem. Éjfélkor az ablakból lógtunk ki, ő két pohár, én két centi pezsgővel, és a tűzijátékokat néztük. Sokáig durrogtattak.
Szeretem ezeket a különös év végi fényeket. Ahogy felrepülnek a levegőbe, és szétpattannak, megannyi színes csillámporral teleszórva a várost… és ilyenkor mindenki egy dologra gondol. Hogy mindennek vége van, és holnaptól valami teljesen más kezdődik. Hiszen még egyszer ilyen már soha nem lesz. Ahogy nincs két teljesen egyforma ember, épület, vagy történet, úgy két ugyanolyan év sincs.
Vannak olyan idők, amikor a történelem megismétli önmagát, és egy év nagy pillanatokra hivatott. Nem tudhatjuk előre, és nem is akarjuk tudni. Van, amikor boldogságot hoz. Mérhetetlen boldogságot. De akad, amikor fájdalmat. Borzasztó, szörnyűséges fájdalmat, amit maximum filmekben láthatsz, vagy még ott sem, olyanokat, amikről a világ mélyen hallgat…
Csak annyit szeretnénk, hogy ez az év más legyen, mint a többi. Nagy elvárásokkal fordulunk felé, és abban reménykedünk, hogy valami olyat hoz, ami megváltoztatja az életünket. Vagy megerősít benne, hogy jó úton haladunk, esetleg abban reménykedünk, hogy nem kavar fel fenekestül mindent, és nem fordul meg a jószerencse. Hogy véghezvihessük a saját hülyeségeinket.
Bármit megtehetnénk. Adva van számunkra a helyzet, minden ott van mögöttünk, mellettünk, amire csak szükségünk van, hogy elinduljunk. De mi csak azt kérdezgetjük másoktól, hogy nem hülyeség-e amire vágyunk.
Csináljuk csak azt, amit akarunk. Ki mondja meg, hogy mi hülyeség?
Kaptam egy csomag akvarellfestéket szeptemberben, és azért nem nyúltam hozzá decemberig, mert kijelentettem, hogy nem tudok festeni, és nem akarom pazarolni az anyagot. Hülyeség volt csak azért kibontani, és alkotni vele valami csodálatosat, mert nem akartam, hogy kárba menjen a festék.
Hülyeség, köveken ugrálni a Duna-parton egy barátoddal, csak mert jól esik.
Hülyeség csillagképeket keresni az égen.
Hülyeség meséket írni koboldokról, és tündérekről, vagy olyan dolgokon gondolkozni, amiknek úgy látszik nincs értelme.
Két éve egy kisvárosi kórus adott egy koncertet, aminek következtében következő év januárjában meghívást kaptak New Yorkba, hogy képviseljék Magyarországot, és csatlakozhassanak egy 400 fős énekkarhoz. Az első évben nem tudtak elegendő pénzt összegyűjteni, hogy a 100 fős kórus kirepülhessen. Hülyeség volt azt hinni, hogy sikerülhet, és egy ilyen istenháta mögötti helyről, mint ez a városka egy egész kórus kijuthat Amerikába csak úgy, az emberek hitével. Májusra tűzték ki a következő koncertet, és kórusosok újabb köröket futottak, hogy további támogatókat szerezzenek. Megint nem sikerült. Nagyon sok ellenségbe botlottak, és zsákutcákba. Hitetlenkedő rosszindulatú emberekbe, akik gúnyosan mondták ki: hülyeség minden próbálkozásuk. És ők tovább küzdöttek. Elérkezett 2014 januárja, és ez a kórus pár nap múlva egy hétre Amerikába indul. Azért, mert voltak páran, akik hittek, és tűzön-vízen keresztülmentek, hogy véghezvigyék a hülyeségüket.
És ezért csináljuk. Mert hülyeség. És ezek a hülyeségek kellenek ahhoz, hogy bárhová is elinduljunk.

Én ezt várom 2014-től. Egy rakás hülyeséget.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése