Nyugalmam gyilkosa: Prüntyő

- Azt a Rekkentős – Rittyentős – Reketyebokros hétszázát! - kurjantom el magam a negyedik emeleti bagolyváramban, azt eredményezve ezzel, hogy William lekezelően lapos pislogással megbámulja a kezemben szorongatott telefon kijelzőjét. Macska lététre tudja jól, ha a gazdi ilyen nyelven próbál információt közölni, azt úgyse érti senki rajta kívül, így nem is erőlködik túlzottan.

Csütörtök este, nyolc óra huszonnégy perc.

Öt perccel ezelőtt nyugodt elégedettséggel ereszkedtem le a monitor elé, azt tervezve, hogy folytatom egy A4-es rajzlap módszeres összefirkálását, amikor megszólalt a kapucsengő.

Fél kilenc, már régen besötétedett, én pedig egy XXL-es fekete pólóban, kinyúlt melegítőben és vizes hajjal ütöttem agyon az időt, de a hangra egy csapásra megfeledkeztem mindenről.

Az első kérdés, ami felmerül benned, ha késő este random becsengetnek hozzád, és tisztában vagy vele, hogy senki nem tudja a kapucsengő számát édesapádon kívül, valószínűleg az, hogy „ez meg ki a rosseb?”

Az én első gondolatom az volt, hogy „úristenelfognakrabolniakulcslyukonkeresztül”.

Így hát tettem, amit tennem kellett. Megragadtam a macskát, mert az ugye fontos eszköz a védekezéshez, odabattyogtam a bejárathoz, és még egyszer ráfordítottam a zárat.

Csak hogy tisztába tegyük a helyzetet: ugyebár, említettem, hogy a negyediken lakom, nyugalmam gyilkosa pedig a lépcsőház földszinti ajtajából csengetett kitartóan. Utólag innen is láthatjuk, a mennyire volt logikus lépés még jobban bezárni az ajtót.

Tehát. Remegő ajkakkal szuggeráltam a kaputelefont, hogy hallgasson már el, Will pedig értetlenül kapálózott a kezemben. Aztán egyszer csak csend lett, én pedig megkönnyebbülten tettem le a macskát, és dolga végezetten, elégedett arccal baktattam vissza az íróasztalhoz, mint aki győztes hadjáratot vezetett, amikor megszólalt a mobilom.

Aznap este már másodjára kaptam szívszélütést, és mikor megláttam drága párom, az én egyetlen Prüntyőm nevét zümmögni az asztalon, valahogy nem nyugodtam meg. Valószínűleg velem van a baj, hogy csak még idegesebb lettem a tudattól, hogy keres, mivel fél órával az előtt köszöntem el tőle, és hát nem egy csacsogó poszáta a hálózaton, úgyhogy akármi is legyen, biztos életbe vágóan fontos. Például túszul ejtették hazafelé menet, és most megadja a címet, hogy hova küldjem a váltságdíjat.

Szóval felvettem a telefont.

Mindenre számítottam. De tényleg mindenre. Mondjuk, hogy meghalt a macskájuk, ami nincs is, vagy kórházban fekszik, vagy már feküdni sem tud. Erre ő megkérdezte, hogy:

- Szia, te Kicsim, mi a lakásod kapucsengő kódja?

Döbbenetemben köpni-nyelni nem tudtam.

Már megint az a kiberhelt kapucsengő!

- Minek az neked? - kérdeztem vissza.

- Hát, mert be szeretnék menni.

- Hova?

- Itt állok lent.

Tudni kell, hogy Prüntyő levelezőn jár suliba, de közben otthon dolgozik, ami azt eredményezi, hogy minden második péntek-szombatot nagyvárosi suttyóként tölt. Én minden pénteken hazautazok, így gondosan elkerüljük egymást, és hetente egyszer találkozunk. Bennem szerda este felmerült a kérdés, hogyha úgyis mind a ketten nyolcra megyünk suliba, akkor miért nem jön már fel csütörtök este nálam szuszogni, megkímélve ezzel magát a hajnalban keléstől.

Onnantól kezdve, hogy büdös lesz a munkaruhája, hogy nem nyírt szakállat, és hogy kilenckor ő már nem botorkál sehol az ágyán kívül, addig, hogy meg fog jönni a havibaja mindenféle kifogást felsorolt a mellett, hogy ez miért egy borzasztóan rossz ötlet, és hogy képzelem, hogy egyáltalán csírát fogott az agyamban egy ilyen gondolat, menjek, ássam el, és locsolgassam máshol.

Szóval úgy döntöttem, elegánsan kihátrálok a konfliktusból, és soha többé semmilyen építő jellegű javaslatot nem dobok fel a közösbe.

Na. Most tartunk ott, hogy:

- Azt a Rekkentős – Rittyentős – Reketyebokros hétszázát!

Persze, végül beengedtem, az ember azért a barátját be szokta engedni a lakásba két év után. Aztán számon kértem, és megtudtam, hogy előző esti bősz ellenállását annak köszönhetem, hogy eddigi pályafutásunk alatt minden egyes meglepetését kicsináltam, megöltem, megfojtottam, megfőztem, megettem, alkoholizmusba taszítottam és sárba tiportam. Így az a zseniális ötlete támadt, hogy titokban felcsönget, de arra nem számított, hogy minden lehetséges módon kizárom.

Ennyivel még nem ért véget a hétvége. Vasárnap délután kissé csalódottan konstatáltam, hogy lám-lám, ismét elérkezett az a pillanat, amikor ha menni kell, hát menni kell. A boltba.

Prüntyő éppen mély telepatikus kapcsolatot létesített a macskámmal, mikor megkértem, hogy jegyezze fel, amit diktálok.

Láttam, hogy nagy komolyan előveszi a telefonját, lenyitja a jegyzetet, és pötyögni kezd, én pedig a legnagyobb nyugalommal soroltam neki a hiánycikkeket: Kakaó, burgonya, minden mi földi jó... Végül visszakérdeztem, hogy megvan-e. Nem válaszolt, csak bólintott, aztán húztuk a nyúlcipőt, és tipli a sarki boltba.

Ott aztán Prüntyi előszedte a listát, és az orrom elé dugta, én pedig elkerekedett szemekkel bámultam rá vissza.

- Ez mi? - kérdeztem.

- Hát a lista. Nem jó így? - vigyorgott szélesen, én pedig a fejem fogva indultam el bevásárolni a következő árucikkeket:

A tanulság:

- Sosem lehetsz elég óvatos.

- NE hagyd egyedül a párodat a macskával.