A
sors meg én jó haverok vagyunk. Ma hajnal óta teljesen biztos
vagyok benne, amikor is megpróbáltam végigolvasni a megboldogult
Luther Márton fiatalkorának mély pszichológia elemzését. Már
napok óta várom a jelet, hogy az élet tudassa velem, milyen
irányba óhajt taszigálni, szóval mint minden jó szentimentalista
álmodozó, még a büdös bogarak repülési ívéből is messzemenő
következtetéseket vonok le. Luther lelkének boncolgatása két
dologra ébresztett rá: az egész Reformáció egy gyerekkori
traumájának köszönhető, valamint jómagam is neurotikus személyiség
lettem, valahol a harmincadik oldal környékén.
Ennek
tudatában, keresztültrappoltam a buszpályaudvaron, ahol
belefutottam életem első vakrandijába egy automata ajtóval. Hamar
kiderült, hogy hosszútávon nem működne a dolog, tekintve, hogy
az ő mozgástere túlságosan kötött. Sebaj. Egy barátom azzal
vigasztalt, hogy ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Most
mondjátok, hogy nincs igaza.
A
nap további részében az összes kreativitásomat egy sárkány
öltönyvásárlásába öltem, és csak akkor pilláztam fel, mikor
az előadónk bejelentette, hogy sorsvetés következik.
Előző
este megszállott útkeresésem hatására kártyát terítettem, de
a halálomon kívül semmi sem vált biztossá, úgyhogy
ezúttal udvariasan elhátráltam a lehetőség elől, egészen a
könyvtárig, Arany János Visszatekintés című versét
elemezgetni.
Hét
óra magasságában gondoltam, eme tartalmas nap után hazamegyek,
beletörődötten elnyammogom magányomban a sült krumplimat, de
szerény hajlékomba visszatérve döbbenten konstatáltam, hogy azt
már elfogyasztotta a mókás kedvű Fortuna.
Pár
pillanatig gondban volt, mégis hogy szólítsam, hiszen mégsem
hívhatom a „Szerencse Istenasszonyának”, ha már betört
hozzám, és elpusztította a vacsorámat.
-
Mit tehetek érted? - kérdeztem végül.
Na
persze egész listája volt róla, mi kell neki: kisnyúl, betadin,
arcpakolás, a Hold az égről, meg a Kiskakas gyémánt
félkrajcárja. Mikor közöltem vele, hogy sajnos egyikkel sem
rendelkezem, fújtatva felállt, és távozott azon a kétcentis
lyukon, amit a macskám csinált a szúnyoghálóra.
Ekkor
hirtelen belém hasított a felismerés.
Már
tudtam, mit akar tőlem az élet.
Hogy
aludjam ki magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése