AranyNyúvz

Egy meghitt péntek délutánon a Mesezenekar tagjai éppen egyik izgalmas kalandjukat pihegték ki a főbunkiszálláson, ki-ki a maga hobbiját űzve szenvedéllyel: Korál a „Fullfőnök” feliratú kitűzőjét tisztogatta, Esthajnal egy magazint lapozgatott, belemélyedve a legtrendibb téli tündér divatba, Mandala négylevelű lóheréket horgolt, Gyöngyvirág pedig igyekezett minél mélyebbre ásni egy Berzsenyi versben.

Azután megjöttek a fiúk.

Borostás kapitány nagy svunggal vágta ki az ajtót, és ugyanezzel a lendülettel elhasalt az állandóan felgyűrődő lábtörlőben.

Bojtorján közvetlenül mögötte lépkedett, meg se próbálva leplezni arcán elterülő széles vigyorát, elegánsan kikerülte barátját, és felhúzta a padlóról.

A többiek már fel sem kapták a fejüket a parádés érkezésre, mintegy hozzászokva Borostás bámulatos tánclépéseihez folytatták előzetes tevékenységüket. Egyedül Korál arckifejezése árult el egy „már megint...” kezdetű sóhajt, azután ő is visszatért munkájához.

Bojtorján ledobta dzsekijét az egyik szék támlájára, majd meglepődve tapasztalta, hogy a kandalló előtt egy többé-kevésbé nagyobb lyuk keletkezett, így hát elővette zsebében tárolt gyermekkori kislapátját, és módszeresen elkezdte betemetni azt, figyelmen kívül hagyva a rögök közt talált szavak és betűk sorrendjét.

Borostás kapitány kiegyenesedett, mély levegőt vett, csípőre tette a kezét, majd szolidan köhintett. Abban a pillanatban nyolc szempár szegeződött rá (Bojtorján elkötelezetten lapátolt), és rémülten vette észre a szája szélén ülő jellegzetes félmosolyt. Ez azt jelentette: van valami. Pontosabban azt: Fú de van ám valami!

A kapitány elégedetten konstatálta, hogy végre a figyelem középpontjába került, és belekezdett mondandójába:

- Délután idejön valaki Aranyudvarból. Interjút akarnak készíteni velünk a nyári turnéról!

- Most? - hökkent meg Esthajnal.

- Október közepe van – értetlenkedett Korál.

- Eddig biztos téli álmot aludtak – legyintett Borostás, és leült az egyik karosszékbe.

- Na és kit küldenek? - kérdezte Gyöngyvirág az ásójára támaszkodva.

- Nem mondták – rázta meg a fejét a kapitány.

- Fú, remélem nem Csacsit – forgatta meg a szemét Mandala. - Ő túl ábrándozó típus…

- Viszont kedves – tette hozzá Esthajnal. - Gondolj bele, mi lenne, ha Kacsa Kata, vagy Bari jönne…

- Megemlítenéd, hogy kifordult a térded, és pánikot keltene a gyerekek között – borzongott meg Gyöngyvirág.

- Kukori felelősségteljes – szólalt meg Korál. - Mást el se tudok képzelni rajta kívül, aki alkalmasabb lenne a feladatra…

Az idő lassan délutánba fordult. Korál téli uszonymelegítőket böngészett a Vaterán, Esthajnal próbálta eldönteni, hogy a halványlila, vagy inkább a szürke csizma menne a szárnyaihoz, Mandala a skálázást gyakorolta, Bojtorján rendületlenül temette a kandalló előtti gödröt, Gyöngyvirág pedig a világért nem értette, miért nem halad az ásásban, Borostás kapitány meg… Hát ő Borostás kapitánykodott.

Azután csengettek.

A társaság egymásra nézett: ki nyissa ki?

Végül egyikük sem ért oda időben. Kívülről hangos toporzékolás hallatszott, majd az ajtó kicsapódott – aznap másodjára, és az érkező valaki két lépéssel később elvágódott a fentebb említett lábtörlőben.

Szó bennszakad, hang fennakad – írta Arany János – azután a csapat egyszerre kiáltott fel:

- KECSKE APÓ!

Szegény öreg kecske mogorván hasalt a bejáratnál, egészen addig, míg Borostás és a többiek oda nem siettek felsegíteni. Együttes erővel odakísérték az egyik karosszékhez, majd hagyták, hogy az apó nagyot nyekkenve beleereszkedjen.

Mandala kezét tördelve elszaladt teáért, a többiek pedig csendben várták visszaérkezését.

- Szerbusz, Kecske apó – törte meg a csendet Korál. - Hogy vagy?

- Fergetegesen – mekegett a kecske, és nekiállta rágcsálni a karosszékre terített kapitányi ing ujját.

- Na, és mi szél hozott? - kérdezte a kapitány kicsit frusztráltan, látva, hogy ruhája tetemes része tűnik el az apó szájában.

- Gyalog jöttem – válaszolta Kecske apó, majd lehető legzsémbesebb tekintetét elővéve végigpásztázta a társaságot. - Valami inter juht kell csinálnom veletek. Gondolom, egy új fajta bárány.

- Interjút, Kecske apó! - csapott a homlokára Mandala.

- Ja, hogy azt… Hát mé´ nem ezt mondták?

- Mondd csak, hogyhogy nem Kukori jött? - kérdezte Esthajnal letaglózva a hírtől.

- Mert beleragadt egy szemétdombba – válaszolta Kecske apó.

- Na és mi van Csacsival?

- Vagy Barival?

- Esetleg Katával?

- ÉN nem vagyok jó nektek?! - csattant fel az apó, a többiek pedig azonnal bizonygatni kezdték, mennyivel jobb, hogy a nagyothalló és szenilis kecske érkezett a megfontolt, összeszedett Kukori helyett.

Az apó lassan előkotort egy darab papírt kopott aktatáskájából, majd hosszas nyámnyogás után feltette az első kérdését:

- Egész nyáron a vízparton lógattátok a lábatokat. Elégedettek voltatok a fellépési lehetőséggel?

Gyöngyvirág szemöldöke az égig szaladt, de Bojtorján óvatosan oldalba bökte kislapátjával, mire a lány figyelme azonnal korábbi munkájára irányult, és döbbenten vette észre, hogy kalóztársa egész eddig azon dolgozott, hogy visszatemessen az általa kiásott Berzsenyit.

- Ami azt illeti – kezdte Borostás kapitány – Azt, hiszem, kijelenthetem, hogy mindannyiunk számára rendkívüli tapasztalat volt ez a velencei nyár, ugyanis mind zeneileg, mind társágilag összeragasztott bennünket.

- Nagyon sok embert ismertünk meg, és rengeteg gyereknek adhattunk elő – tette hozzá Korál. - Fantasztikus élmény volt.

- Tehát. Velencén sok a nyál, mert sok a gyerek – körmölte buzgón Kecske apó – Ez jó volt.

- Mi nem ezt mondtuk! - csattant fel Esthajnal.

- Második kérdés – olvasta Kecske apó. - Mit gondoltok, ez a nyár hatással van a második lemezetek kiadására?

- Mindenképpen – sóhajtott beletörődve Mandala. - Ezen a lemezen szerepel majd a Vadmalac, a Mézinduló és még sok más kedvencünk, hogy ne lőjem le a poént.

- Minden képen van egy malac, aki a mézben dagonyázik – ismételte Kecske apó. - Szürrealista CD-borító…

Korál dermedten ült a helyén, és kifejezéstelenül bámult maga elé, mikor a kecske hozzá fordult következő kérdésével.

- Korál, te sellők gyöngye, te hogy érezted magad a nyáron?

Korál zavarodottan tátogott, majd kibökte:

- Jó volt.

- Jó volt – írta Kecske apó, majd a többiekre pillantott.

- Ó, nekem rengeteget fejlődött a hangszeres játékom, és a gyerekekkel való közvetlen érintkezés úgy gondolom, későbbi tanári pályán való boldogulásomat is szolgálta – hadarta Gyöngyvirág. - Arról nem beszélve, hogy a zenekar most már teljesen élő zenét játszik, és elhagytuk a midis alap alkalmazását.

- Nekem a kapcsolatépítésében és a munkaváltásban volt nagy segítségemre ez az egész nyár, remek emberekkel találkoztam, rengeteg jó tanácsot kaptunk, és nagyon sokat kapaszkodtunk felfelé technikailag, módszerileg is azon a bizonyos létrán – mosolygott Borostás kapitány.

- Én sajnos a sérülésem miatt kihagytam a nyár felét, de alá tudom támasztani az előttem szólókat. Egy hónapot voltam távol, és már egy teljesen más összetételű, sokkal szorosabb, és erősebb alapokra épülő banda tagjaként tértem magamhoz – bólogatott Esthajnal.

- Fantasztikus élmény volt. Azt hiszem, őszintén kijelenthetem a csapat nevében is, hogy családdá váltunk – bólogatott Mandala.

Kecske apó türelmesen végigvárta, amíg mindenki elmondja, amit akart, majd a következőket jegyzetelte le:

- A többieknek is jó volt.

A társaság kikerekedett szemekkel bámulta a vén kecskét, ahogy az ing maradványait óvatosan visszahajtogatta a karosszék támlájára, kézbe kapta botját és az aktatáskát, majd a bejárathoz csoszogott, ezúttal kikerülve a lábtörlőt lenyomta a kilincset, és ennyit mondott köszönéskép:

- Ennyi elég is lesz, azt hiszem, mindent megbeszéltünk amit kellett, az interjút az AranyNyúvz jövőheti számában közöljük le – ezzel becsapta az ajtót.

A Mesezenekarnak beletelt még pár percbe, mire feldolgozta a történteket.

Gyöngyvirág sokkos állapotban elvette Bojtorján kislapátját, és elkezdte betemetni szegény Berzsenyi versét, Bojtorján együttérzően simogatta a hátát, Esthajnal visszaült a székbe, és üres tekintettel bámulta a magazint, Mandala pedig a halántékát dörzsölgetve bámulta Kecske apó hűlt helyét.

Már csak Borostás és Korál álltak a karosszék mellett, arra várva, hogy valaki megmondja nekik, mi a másodfokú egyenlet megoldóképlete.

Aztán a kapitány remegő kézzel megfogta egykori inge darabjait, és szomorúan a sellőre nézett:

- Ugye, varrsz egy másikat?

Korál kis várakozás után elvette a kalóz által szorongatott rongyot, majd ennyit mondott:

- Aha.

Főszerepben:

Borostás Kapitány - Udvari Péter

Korál - Arany Réka

Mandala - Bezerédi Enikő

Esthajnal - Ranklné Juhász Brigitta

Gyöngyvirág - Göbölös Virág

Bojtorján - Kurkó Lajos

és Kecske apó