Vakrandi

A sors meg én jó haverok vagyunk. Ma hajnal óta teljesen biztos vagyok benne, amikor is megpróbáltam végigolvasni a megboldogult Luther Márton fiatalkorának mély pszichológia elemzését. Már napok óta várom a jelet, hogy az élet tudassa velem, milyen irányba óhajt taszigálni, szóval mint minden jó szentimentalista álmodozó, még a büdös bogarak repülési ívéből is messzemenő következtetéseket vonok le. Luther lelkének boncolgatása két dologra ébresztett rá: az egész Reformáció egy gyerekkori traumájának köszönhető, valamint jómagam is neurotikus személyiség lettem, valahol a harmincadik oldal környékén.

Ennek tudatában, keresztültrappoltam a buszpályaudvaron, ahol belefutottam életem első vakrandijába egy automata ajtóval. Hamar kiderült, hogy hosszútávon nem működne a dolog, tekintve, hogy az ő mozgástere túlságosan kötött. Sebaj. Egy barátom azzal vigasztalt, hogy ahol bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik. Most mondjátok, hogy nincs igaza.

A nap további részében az összes kreativitásomat egy sárkány öltönyvásárlásába öltem, és csak akkor pilláztam fel, mikor az előadónk bejelentette, hogy sorsvetés következik.

Előző este megszállott útkeresésem hatására kártyát terítettem, de a halálomon kívül semmi sem vált biztossá, úgyhogy ezúttal udvariasan elhátráltam a lehetőség elől, egészen a könyvtárig, Arany János Visszatekintés című versét elemezgetni.

Hét óra magasságában gondoltam, eme tartalmas nap után hazamegyek, beletörődötten elnyammogom magányomban a sült krumplimat, de szerény hajlékomba visszatérve döbbenten konstatáltam, hogy azt már elfogyasztotta a mókás kedvű Fortuna.

Pár pillanatig gondban volt, mégis hogy szólítsam, hiszen mégsem hívhatom a „Szerencse Istenasszonyának”, ha már betört hozzám, és elpusztította a vacsorámat.

- Mit tehetek érted? - kérdeztem végül.

Na persze egész listája volt róla, mi kell neki: kisnyúl, betadin, arcpakolás, a Hold az égről, meg a Kiskakas gyémánt félkrajcárja. Mikor közöltem vele, hogy sajnos egyikkel sem rendelkezem, fújtatva felállt, és távozott azon a kétcentis lyukon, amit a macskám csinált a szúnyoghálóra.

Ekkor hirtelen belém hasított a felismerés.

Már tudtam, mit akar tőlem az élet.

Hogy aludjam ki magam.