„-
Tudod, egyáltalán nem értelek. Hogy lehet, hogy pont egy olyan
ember, mint ő…
-
Állj ide mellém.
Kicsit
vonakodva, de megtette, amit kértem. Tudta jól, mi következik, ő
és én táncolni fogunk. Ezúttal zene nélkül.
Tettem
egy lépést balra. Gyorsan lekövette, ugyanott képezték, ahol
engem, ő is olyan, akár a szakma krémje. Légies, de markáns.
Onnantól,
hogy belelendültem, nem volt megállás. Az utca üteme diktált, és
az utca sosem pihen, sose merül ki, és sose esik ki a ritmusból.
Ő
nem bírta sokáig. Ahogy fáradt, mozdulatai vesztettek
feszességükből, és darabossá váltak.
Fújtatva
rogyott a bárszékre.
-
Látod? Amikor Ő meg én
táncoltunk, ilyen sosem
történt. Egyszerűen nem
lehetett. Nem lekövette a mozdulataimat, pontosan tudta, mi a
következő lépésem. Úgy olvasott belőlem, akár egy nyitott
könyvből. Amíg nem találok olyat, aki utána tudja csinálni,
senki nem lesz elég nekem.”
/részlet egy magányos kéziratomból/
A képek saját készítésűek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése