Csodálatos
napunk van ma. Az idő szép, a metró késik, a főváros forgalmas,
a vizsgámnak vége…
Abban
a hitben jöttem ki a teremből, hogy sikeresen magam mögé
utasítottam az összes létező szociológia elmélet definícióját.
Még volt hátra pár perc a többieknek, gondoltam addig
megreggelizek. Éppen élvezettel csócsáltam a táskámban
összenyomódott péksüteményt Festinger kognitív disszonancia
elméletén merengve, amikor a következő párbeszédfoszlány
tolakodott be a fejembe:
-
… de be akarom fonatni a hajam…
-
Az nyári viselet!
-
De olyan jól néz ki, különben is, amióta így megnőtt,
kezelhetetlen!
Ahogy
hátrafordultam, két húszas éveiben járó fiatal lányt
pillantottam meg a folyosón kihelyezett ülőgarnitúrán csevegni.
A hölgy, aki a hajhosszúsága miatt panaszkodott, épp azt mutatta
meg a barátnőjének, mennyit vissza kellene belőle már vágni.
Sörénye épp hogy a vállát verte. Végigszántottam a kezem a
saját derekamat verdeső gumbancaimon, majd nyeltem egyet, és
előrefordultam.
Szóval
Festinger…
-
Így is borzalmas… olyan sokat kell törődni vele!
Feladtam
a próbálkozást arra nézve, hogy ne hallgassam ki akaratlanul is a
beszélgetést. Nekidőltem a falnak, és magam elé bámulva
nyammogtam teljes átéléssel a maradék reggelimet.
-
Képzeld, az is kész tortúra, hogy megmossam. Először be kell
kennem egy balzsammal még szárazon, mert elveszíti a fényét,
ezután ezt leöblítem, és egy speciális sampont használok, ami
nem töri a hajvégeket. Utána jön még egy balzsam, hogy friss
maradjon, és azt hinnéd itt már végeztem, és hajszárítás, de
nem, ügyelnem kell rá, hogy még félig nedvesen befújjam egy
hajápoló spraivel, különben összeesik, és nincs tartása…
Csak ahhoz, hogy hajat mossak, négy -féle terméket kell
használnom! Egyszerűen nem lehet máshogy.
Ez
volt az a pont, ahol kis híján félrenyeltem. Kiderült, hogy
huszonegy éve teljes hazugságban élek. Szegény derékig érő
hajam. Szegény leminősített coopos hajsampon. Most biztos
elvonulva zokognak valahol egy csendes sarokban. Sose gondoltam
volna, hogy egy hajmosás ilyen sok hibalehetőséget tartogathat.
Festinger
kognitív disszonancia elmélete fanyarul mosolyogva hátba
veregetett: „Semmi baj, legalább a vizsgád megvan.”
Azonban
a nap megpróbáltatásai itt még nem értek véget. Egyszerűen
képtelen voltam szabadulni az igazságtól, akárhova fordultam,
hajápoló sprayk és balzsamok figyeltek minden sarkon, mintha
követtek volna, arra várva, hogy valami csendes, félreeső
sikátorban rám vessék magukat, és megmossák a hajam.
Gondoltam
hazamegyek.
Már
jó fél órával előbb ott álltam a megállóban, hogy most az
egyszer az évben legyen ülőhelyem a gyorsjáraton. Gondolataim
szabadon csapongtak, a tömegben teljes biztonságban éreztem magam
minden agresszív, napóleon komplexusos tisztálkodószertől.
Csakhamar
begurult a fehér csodajárgány újfajta süppedős ülésekkel, és
rosszul szigetelt ablakaival. Sorba álltunk, elém került egy
férfi, aki számlát kért. Felálltam mögé az alsó lépcsőfokra,
ahonnan éppen ráláttam a buszsofőr erősen kopaszodó kobakjára.
Milyen
könnyű lehet neki. Biztosan nem vesződik sokat a hajmosással. Nem
tépázzák képzeletben mindenféle illatos-omlós folyékony
lötyik, kínosan ügyelve a hajtartására.
Alig
hogy ezt végig gondoltam, a sor lépett egyet, én pedig ott álltam
a buszsofőr tar homlokát fixírozva.
-
Jó napot kívánok, egy diákjegyet szeretnék kérni… -
leblokkoltam, és bambán bámultam a várakozó férfi megmaradt
fürtjeit. - Hova megyek?
A
buszsofőr megdöbbent. Valószínűleg nem erre számított,
ráadásul nem igazán tudott segítséget nyújtani ilyen
kérdésekben idegeneknek, tekintve hogy legalább ötvenhat megállón
keresztül száguldozott az országban.
Hirtelen
megvilágosodtam, és gyorsan kiböktem az úti célom. Mielőtt a
buszvezető bepötyögte volna a jegytípust, kételkedve rám
nézett:
-
Biztos?
Annyira
biztos volt, mint az, hogy távoltartási végzést kell kérnem a
hajápolószerektől.
Festinger
együtt érzően rám bandzsított, és megszorította a vállam.
„Kitartás, a vizsgaidőszak még csak most kezdődött.”
Igen.
Én is észrevettem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése