Antipöcsök és Túrapocok kalandjai

Egy két szót Antipöcsökről. Mielőtt tévedésbe kerülne nem Antilagymataghímvesző a jelentése, hanem egy új rágcsáló faj, akit irritál a magas frekvenciájú telefonos szúnyogriasztó hangja, nevének eredete pedig, hogy nem tudom elolvasni Pacsirta törött kijelzős telefonjára írtakat.

De ez a történet most nem rólunk szól, hanem Antipöcsökről.

Egy napon tehát Antipöcsök úgy döntött, hogy meglátogatja északi rokonát Túrapocokot a Gaja völgyben. Mivel az illető egy pocoktúrásban élt a patakpart mellett közvetlenül, ahol egyrészt nincs térerő, másrészt meg mobilja megint beáztatott a nedves közeg miatt, nem volt elérhető.

Antipöcsök tehát abszolút bizonytalanul vágott bele a nagy utazásba a városból a veszélyes vadon rejtélyébe. Csak remélhette, hogy nem csapja el út közben két kamion egy biciklis, és egy ugrató deszkás srác, aki nem tudom, mit kereshet a 62-es főúton.

Nagy volt a kockázat, és hatalmas a tét, a jutalom pedig – egy kézfogás Túrapocokkal. Ti vállaltátok volna?

Mialatt furanevű rágcsálónk felpattant az útépítések miatt gyakran késő fehérvári buszra, és 20 km/h sebességgel száguldott a Gaja völgy felé, Túrapocok az időjárás miatt aggódott.

Sötét felhőket látott gyűlni az égen, gonosz erők szállták meg a hegyek csúcsát, és fokozatosan kerítette hatalmába a völgyet. Embert próbáló zuhi várt a pocokerődre.

Ha pedig Túrapocok otthonában esett, akkor bizony esett, sőt talán szakadt, de még ez is gyenge kifejezés volt. Így hát az illetékes elkezdte megerősíteni a rágcsálójáratok falait, teljesen elfeledkezve arról a 4 millió kivezető nyílásról, amit az évek során gyártott. 

Antipöcsök már 30-ra gyorsított a 62-es végén még nem beért Fehérvárra, ahol a buszsofőr a változatosság kedvéért eltévedt, így még 10 perces késéssel érkeztek a buszpályaudvarra.
Nagyfokú lelkesedéssel indult neki gyalog a Gaja völgy felé vezető útnak, amikor megpillantotta a távolban a viharfelhőket. Nyelt egyet, és két pár szakadt és lyukas talpú cipőjére gondolt, amit hordott. Egy. Megesküdött, hogy nem megy többet sétálni bennük. Kettő. Elhatározta, hogy vesz két pár új cipőt.

 Túrapocok kétségbeesetten rohangált össze-vissza földalatti odvában, és azt ordítozta, hogy „itt a világvége!”, ami valahogy így hangzott kintről:                   .

Antipöcsök hihetetlen módon rájött (Deus es machina) hogy tud teleportálni, tehát ott találta magát Túrapocok erdejébe. Mivel abszolút el volt tévedve, és nem jutott eszébe, hogy antigravitációs módon ott találja magát kedves rokona otthonában, céltalanul elindult egyenesen. Pontosan akkor ért oda a völgyben lévő tóhoz, mikor szakadni kezdett az eső, és bespurizhatott a kis egyáltalán nem szélvédett faházba. Ott fagyoskodott körülbelül másfél órán keresztül, mivel ki tudja milyen megfontolásból, a dzsekijét, és az esőkabátját teleportálás közben kidobta az erdő széli kukába, így két pár lyukas talpú szakadt cipőn, egy bikini pántos felsőn és egy shorton kívül semmi nem volt rajta.

Túrapocok már csak bugyborékolta otthona mélyén, hogy eljött a világvége, mivel a szakadó eső, és a felszínen a patakokká alakult víz befolyt valamelyik bejáraton a házába.

Ekkor (Deus ex machina) Antipöcsök rájött, hogy ki tud emelni képzeletéből egy esernyőt, tehát vissza tud jutni otthonában (ne kérdezzétek meg, miért nem az esőkabát kellett neki, és miért nem teleportált automatikusan haza, valószínűleg nagyon szenilis lehetett) tehát elindult csúszkálva a saras úton az ernyővel.

Túrapocok valószínűleg ennek köszönhette az életét, ugyanis a szúnyogriasztó hangjára is rendkívül érzékeny Antipöcsök meghallotta a bugyborékolást. A megfelelő helyre állt a megfelelő időben és elkezdte rendeltetésszerűen használni az esernyőt: kihalászta a nyakánál fogva egy üregből a fuldokló Túrapocokot.

Hogy ne fogyjak ki az isteni segítségekből, hirtelen megláttak egy naplementét, és az esernyőt csónakként használva vadvízi evezésbe kezdtek a patakon.
Boldogan élnek. Még mindig.

Azt hiszem, sosem növök fel. :)