A hétvégém azzal
telt, hogy találkoztam a barátaimmal, és paprikát, paradicsomot,
babot és céklát szedtem. Az utóbbinak le kellett tördelni a
levelét, amitől vöröses lett a kezem, és a végén úgy néztem
ki, mintha embert öltem volna.
A grafika tanárom
viszont egy kisfilmet forgatott, ezért a hétvégén elment
kiugrálni egy helikopterből 4000 méter magasból. Tandem-ugrás.
Felettébb irigyeltem, hatalmas élmény lehetett, csak úgy zuhanni
lefelé, alattad a nagy semmi, fölötted a nagy semmi, és azon
kívül, hogy süvít a szél a füled mellett, nem hallasz mást.
Szabadesés. Harminc másodperc teljes bizonytalanság, amiben benne
van, hogy vagy kinyílik az ejtőernyő, vagy nem... Természetesen
tudod, hogy ki fog nyílni. De az érzés ugyan az.
Utána pedig, mikor
már lassan vitorlázva ereszkedsz le a magasságból... ez a teljes
biztosság.
Érdekes, mert azon
kívül, hogy grafikán megtanulom, hogyan kell használni a
képszerkesztő programot, és hogyan lehet majd később pénzt
keresni vele, mindig kapok egy szellemi pluszt, vagy úgymond
löketet. Most is így történt.
Azon gondolkoztam mi
a legrosszabb érzés, amit egy ember valaha is érezhet.
Valószínűleg elég gyakran érzi. Nem erős és nem is gyenge
dolog. Mindig a legrosszabb pillanatban a legnyomasztóbb... Csak egy
ilyen érzést ismerek. A bizonytalanságot.
Olyan mint egy
hullámvölgy. Sosem tudhatsz semmit száz százalékosan, mindig van
egy kis szürke felhő, egy kis homályos köd, ami beárnyékolja a
dolgok tökéletességét. Mint a szakadás a kakaós palacsintán.
De miért vagyunk bizonytalanok?
Az ember egy
abszolút egyedülálló lény. Nagyon sokfélék és úgymond
színesek vagyunk, különböző stílussal, kinézettel... De egy
dolog mindenkiben közös: imádunk kételkedni. Először is
kételkedünk magunkban, ezáltal a dolog helyességében is, amit
éppen csinálunk. Nem merjük felvállalni az elképzeléseinket (ha
vannak), és inkább csatlakozunk a tömeghez, akik látszatra teljesen biztosak magukban.
Az (ember)tömeg
eredeti jelentése egy irányba tartó személyek nagyobb csoportját
jelenti, amik valamit képviselnek teljes meggyőződéssel, vagy például egy egyént
követnek, fizikailag, vagy szellemi síkon.
Természetesen a
tömegből mindig több van, de úgy néz ki, hogy manapság nem
divatos egyénnek lenni. Ha mégis próbálkozol, akkor először
nagyon furcsán fognak rád nézni, hogy mit akarsz te csinálni, és
miért is, és egyáltalán minek jutnak ilyen hülyeségek az
eszedbe. Másrészt meg az elején biztos, hogy hót magányos
leszel, hacsak nem találsz valakit aki egy kicsit is hasonló
gondolkodású, mint te. Ezért inkább csatlakozol a csordához.
Hogy néz ki a mai
tömeg? Először is. Rengeteget ülnek az informatikai találmányok előtt, folyik ki az
idő a kezeik közül, rendszeresen unatkoznak, de nincs kedvük
semmihez, mégis kényelmesebb számukra mozdulatlanul bámulni ki a fejükből, és életüknek még az is nagy eseménye, hogy mit ettek reggelire.
Talán ez egy kicsit túlzás, hiszen szoktak néha mozogni, és ez
más emberekre is jellemző más okok miatt. Viszont ha ez a
szokványos napi életed, amihez társul az, hogy kinézel és
lenézel másokat, de nem tudod megindokolni miért, maximum azt
válaszolod, hogy „de nézd meg, hogy néz ki”, lehet, hogy el
kell töprengened azon, te mennyivel vagy különb nála. Mennyivel
vagy különb a tömegnél?
Abszolút kényelmes
dolog alkalmazkodni a felületes csordához, de garantálom, hogy
egész életedben olyan bizonytalan leszel, hogy naponta időpontot
kell majd kérned a pszichológusnál.
A bizonytalanság azért jó dolog, mert folyamatosan idegesít, piszkál, és nem hagy nyugodni, ezért valahogyan mindig küzdesz vele. Milyennek kell lennem? Hogy kell kinéznem? Hogy kell viselkednem? Én hogy érzem jól magam? Úgy, ahogy a többiek csinálják, biztos nekem is jó?
Válaszokat keresel, ezáltal egyre több mindent ismersz meg, és egyre kevésbé leszel bizonytalan. Arra viszont soha nem találod meg a választ, hogy űzheted ki egyszer és mindenkorra az életedből.
Én akkor érzem
magam teljesen biztosnak, amikor valamit rajzolok. Van egy kép a
fejemben valamiről, ami már készen van, és azt papírra vetem,
alakul ahogy alakul, de tudom, hogy semmiképpen nem lesz rossz.
Ráadásul egyéni. És nagyon jó érzés alkotni valamit, amit se
előtted, se utánad nem teremtett még meg senki. Egyedülálló. És
amint megtalálod ezt a dolgot, amiben, és amivel te így érzel,
nincs több bizonytalanság.
Így élni a világon
a legjobb. Hullámvölgyek nélkül. Ilyen a tandem-ugrás is.
Most pedig mutatok
egy egyéniséget, aki nem fél felvállalni azt aki, és nem hiszem,
hogy bármilyen tömeg része is lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése