Cél

Azt hiszem, senkitől sem idegen a keserűség, a tehetetlenség, és a feleslegesség érzése. Ezekkel számtalanszor szembesülünk életünk során, és aki nem elég erős, és magabiztos, folyamatosan ki van téve az élet eme hullámvölgyeinek.

Van aki hozzászokott már ezekhez a dolgokhoz, és közönyössé vált feléjük. Az a baj, ha egyszerűen kikerüljük ezeket a dolgokat, és nem foglalkozunk velük, nem csak ezekkel az érzésekkel szemben válunk közönyössé, hanem a saját életünkkel kapcsolatban is. Megpecsételjük a sorsot. Nem álmodozunk többet, nem vágyunk nagy dolgokra, hiszen úgyis tudjuk, hogy számunkra az biztosan nem elérhető. De miért gondoljuk ezt? Ki mondja? Neki miért van igaza? Neki miért sikerül?

Manapság az emberek tele vannak irigységgel, és gyűlölik, ha neked sikerül valami, nekik pedig nem. Hogy te halálra dolgoztad magad miatta, amíg ők a lábukat lógatták, az teljesen mindegy. A lényeg az, hogy ne merj büszke lenni a sikereidre, hanem inkább búj az ágy alá, és éld csak az ugyanolyan, szürke kis mindennapjaidat, változatosságok nélkül.

Amikor nem sikerül valami, akkor csalódsz. Talán neki futsz még egyszer, vagy talán kétszer, de amikor mások is elkezdik mondogatni, hogy nem megy, egyre jobban elhiszed nekik. Miért?

Szépszemű azt mondta nekem, hogy én más vagyok. „Rendkívül intelligens, amiért irigyellek, vannak elveid, céljaid, terveid, tartásod, kreatív vagy. Ezek bennem sajnos nincsenek meg.”

Az első dolog ami eszembe jutott, hogy ő miért ilyen biztos ebben? Hogy benne ezek nincsenek meg? Oké, nem mindenki rajzol úgy, mintha most fotózták volna, nem mindenki príma balerina, vagy szóló tenoros az operában, vagy Mozart, Bruce Willis, és a többiek, akik valaha is elértek valamit... Biztos, hogy egy ember nem azért születik a Földre, hogy gyarapítsa a bolygó népességszámát, éljen bele a világba, minden tartalom nélkül, és a végén meghaljon.

Ahhoz, hogy elérj valamit egy rajzpályázaton, ötös legyen a töri tézéd, vagy átúszd hosszában a Dunát munka kell. Kemény fizikai és szellemi kitartás. Fájni fog, szenvedni fogsz, minden pillanatban fel akarod majd adni, vért izzadsz majd, és azt sem tudod, miért csinálod ezt az egészet, de amikor a végén visszafordulsz az aranyéremben a nyakadban, és azt mondod, megcsináltam – pótol majd minden egyes perced fáradságáért. Az, hogy azok az emberek, akik ujjal mutogattak rád, keresztbe feküdtek előtted, és minden akadály, ami megpróbált megállítani – már régen mögötted van.

Ahhoz, hogy elérj valamit az életben, kicsit fel kell nőnöd, és abba kell hagynod a siránkozást, meg az önsajnálatot. Az egyetlen feladatod elhinni, hogy bármire képes vagy, utána pedig kitűzni a célt, és végig csinálni a harcot.

És hogy miért? Hogy ne csak egy porszem legyél, aki gyarapítja a Föld népességszámát, hogy ne a harmadik senki legyél hátulról a sorban, akire senki nem fog emlékezni, de legfőképpen magadért. Hogy büszke lehess arra, hogy igen. Te is megcsináltad. És ezek után is meg fogod csinálni.

Emlékezz rá, hogy amikor valaki azt mondja majd neked, hogy felesleges vagy, csak mosolyogj szépen az illetőre, emeld meg a kalapod, és lépj tovább, mert a cél ott van már egy karnyújtásnyira...